A SELMECBÁNYAI KÁLVÁRIA (1744 – 1751)

Selmecbánya a 18. század közepétől a Magyar Királyság legnagyobb és legjelentősebb szabad királyi városai közé tartozott. A selmeci bányászat ekkor élte aranykorát. A kedvező gazdasági feltételek lehetővé tették a kulturális fejlődést, a városkép is jelentősen megváltozott: új, művészeti értékkel bíró építmények jöttek létre. Ezek egyike volt a Kálvária.

Ez a – tájépítészeti szempontból is jelentős – barokk szakrális építmény a legszebb ilyen jellegű objektumok közé tartozik Európában. Az építészet, szobrászat, festészet és művészi kézműves munka tökéletesen átgondolt összjátéka – egységben a természetes környezettel – szó szerint bevonja a látogatókat a megjelenített eseményekbe, Jézus utolsó útjának történetébe.

EGY KIS TÖRTÉNELEM…

A selmecbányai Kálvária megépítésének fő kezdeményezője páter Perger Ferenc (1700 – 1771) volt a Jézus Társaságból (jezsuita). Nem mindennapi lelkesedésével megnyerte a selmecbányai nyilvánosságot a gondolatnak, hogy építsenek föl egy kálváriát a friedenliebi Fritz család birtokában volt Scharffenberg hegyen. A selmeci városvezetés olyannyira magáévá tette a gondolatot, hogy elvállalta a létrehozandó mű pártfogását. Május 22-én az egyház részéről is megérkezett a beleegyezés. Így szeptember 14-én lerakták a Felső templom, az első épület alapkövét. A teljes projekt és minden munka páter Perger Ferenc személyes vezetésével zajlott. Helyi kőművesek, ácsok, kőfaragók, fafaragók és festők dolgoztak itt. Pontosan 7 évvel a munkák elkezdése után, 1751. szeptember 14-én szentelték fel ünnepélyesen a teljesen elkészült építményt.

Annak ellenére, hogy a Kálvária a barokk idején épült díszítése meglehetősen visszafogott. Mindez a zarándokot segíti abban, hogy a szenvedéstörténet belső átélésére összpontosítson. A hatás erejét megsokszorozta a nagyméretű domborművek realista ábrázolása és drámaian felfokozta a keresztre feszítés zárójelenete, amely életnagyságú szobrokból és a háttérben lévő figurális festményekből áll.

A szakrális épületegyüttes a Scharffenberg meredek csúcsán gazdag bányászok, tisztségviselők és egyszerű bányászcsaládok adományaiból épült fel. Az adományozókra emlékeztetnek az egyes állomások homlokzatán lévő címerek. A török időkben a Scharffenbergen őrtorony állt, amely az ellenség érkezésére figyelmeztetett.

Fő mérföldkövek a Kálvária történetében

– 1649. november 19. – a jezsuita misszió működésének kezdete a városban

– 1744. március 13. – a város vezetése jóváhagyta páter Perger Ferenc javaslatát a Kálvária építéséről és első körben 300 arannyal támogatta meg az építkezést.

– 1744. május 22. – Perger engedélyt kért az illetékes egyházi hatóságtól a Kálvária építésére az előzetes tervek szerint és arra, hogy a mű pártfogója a város legyen. Abban az időben Esterházy Imre (1725-1745) volt az esztergomi érsek (Nagyszombatban volt a székhelye).

– 1744. augusztus 13. – az érsek elfogadta a tervet és megadta az egyházi engedélyt.

Ez alatt az idő alatt P. Perger összegyűjtötte az építőanyagokat és a szükséges pénzt. A város fogatokkal és emberekkel segítette az építkezést, de a hívek csoportjai és egyének is bekapcsolódtak a munkába. Elkezdődtek a tereprendezési munkák és az építőanyag felszállítása a hegy tetejére.

– 1744. szeptember 14. – Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén megtörtént az alapkő ünnepélyes megáldása nagyszámú hívő és pap jelenlétében. Az első épület a Felső Templom volt.

– 1745. szeptember 14. – a Felső Templom felszentelése és az első szentmise, zászlós körmenet a városból. Frivais Michal püspök és általános vikárius megbízásából a szentelést és a szentmisét P. Pez Fülöp selmecbányai jezsuita elöljáró végezte. Szlovákul a chrenóci plébános Michal Hučekovič, németül a nyitrabányai plébános Juraj J. Herczeg prédikált.

– 1746 – elkezdődtek a körmenetek a Kálvárián.

– 1751– Szentháromság vasárnapján becses vendégek érkeztek a Kálváriára, köztük Lotaringiai Ferenc császár. Közösen tették tiszteletüket a Felső Templomban.

– 1748 – P. Perger Ferenc S. J., ennek a nem mindennapi és Istennek kedves műnek a megálmodója és megteremtője, mielőtt a Kálvária építését befejezték volna kiadott egy könyvet a Kálváriáról szlovák nyelven. A könyvben a következő témákat sorolta fel: felvilágosítás az imákkal kapcsolatban, ájtatosságok rendje Szent Kereszt megtalálása és felmagasztalása ünnepén, búcsú a selmecbányai kálvárián, imák Krisztus Urunk szenvedéséhez, az isteni szív tiszteletéhez, imák a keresztúton a Fájdalmas Szűzanyához, imák a nap 12 órájára, a hit-remény-szeretet felélesztése, erénygyakorlatok, reggeli imák és különböző ájtatosságok a keresztre feszített Krisztushoz

– 1751. szeptember 13. – a teljes Kálvária ünnepélyes felszentelése

– 1894 – a selmecbányai Grosszmann Vilmos építész és J. Kraus fafaragó néhány kápolnát felújítottak

– 1945 – a front átvonulásakor sok kár keletkezett

– 1948 – a zarándoklatokat az állam szabályozta és korlátozta. A hívők csoportjai ennek ellenére a zarándoknapokon kívül is érkeztek, hogy Isten jelenlétében erőt merítsenek a természetben, elmélkedjenek, imádkozzanak és így megerősítsék magukban a hitet és a reményt.

– 1978 – 1981 – felújítási munkák zajlottak az állam anyagi támogatásával, a munkák nagy részét a selmecbányai és Selmecbánya környéki hívek végezték önkéntesen a helyi esperes Karol Benovic SVD irányításával. A három alsó kápolnát ekkor helyezték feljebb, jelenlegi helyükre.

 

ÉS A JELEN…

Az az állapot, amelyben a selmecbányai kálvária a XXI. század első évtizedében volt, a társadalmi érdektelenséget tükrözi az egyik legértékesebb barokk műemlékünk sorsát illetően. A Kálváriát nem csak az idő vasfoga kezdte ki, hanem az emberi nemtörődömség és harag áldozatává is vált. A képzőművészeti alkotások és berendezési tárgyak egy részét ellopták, más részük garázdálkodó vandálok céltáblájává vált. A Kálvária kultúrtörténeti veszteségének mérlege az 1989-2004 évek között kiszámíthatatlan. 2007 elején a helyi aktivisták kezdeményezésének köszönhetően felkerült A világ száz legveszélyeztetettebb műemlékének listájára. Ez a tény nem csak figyelmeztető jellé vált, hanem főként impulzussá, hogy megvédjék a Kálváriát a további pusztítástól, hogy lépéseket tegyenek a felújítására és a meglévő, de veszélyeztetett eredeti részeinek megóvására.

A vandálok legutóbbi – 2004 tavaszán történt – támadása után a Kálvária eredeti művészi faragványait (a fa domborműveket és szobrokat) ugyan fokozatosan biztonságba helyezték, de nem létezett egységes koncepció az állagmegóvást és az alkotások méltó bemutatását illetően. A selmecbányai Óvárban található Szlovák Bányamúzeum kiállítótermeiben megrendezett Kálvária menedékben c. kiállítás létrejöttére ez a tény adta a fő ösztönzést. A kiállítás a Kálvária kápolnáinak fadomborműveit és a Felső-templom faszobrainak gyűjteményét mutatja be. A műalkotások Dyonisius Ignatius Stanetti (1710 – 1767), neves barokk szobrász műhelyéből származnak, aki Körmöcbányán működött. A kápolnák és templomok eredeti barokk művészi értékektől való megfosztása elengedhetetlen volt az alkotások megóvása érdekében.

A selmecbányai kálvária műemléki helyreállítását, védelmét és ismételt életre keltését 2008 óta a Kálvária Alap civil szervezet biztosítja, amely több mint fél évszázad elteltével az azonos nevű egyesület tevékenységének folytatója, amely a Kálvária létrejöttétől a kommunista rezsimig működött.

KÁPOLNÁK ÉS TEMPLOMOK

A selmecbányai kálvária koncepciója nem egyezik meg az általában használt tizennégy stációs keresztutakéval. Szerkezetével, területi elosztásával és az ábrázolt jelenetek jellegével egyedülálló módon és magas művészi színvonalon ábrázolja az üdvösségtörténet üzenetét. A szenvedéstörténet annak köszönhetően válik még drámaibbá, hogy valós tájba van elhelyezve. Az építészeti komplexum 17 állomásból, három templomból (Alsó templom, Szent Lépcsők, Felső templom), a Börtön állomásából (Ecce homo) és a Szent Sírból áll. A Szent Sír az egyetlen építmény, amely a hegy másik – keleti – oldalán található.

A kápolnák mindegyike a művészien kidolgozott fa domborműveknek köszönhetően Jézus szenvedésének vagy életének egy-egy kulcsjelenetét ábrázolja tipikus barokk teatralitással.

A kápolnák elhelyezése szokatlan. A hagyományos keresztutaknak tizennégy állomása van, melyek közül az első Pilátus elítéli Krisztust, az utolsó Jézust sírba helyezik. A selmecbányai kálváriának több állomása van és elrendezésük is eltér a hagyományostól. Názáretben kezdődik, ahonnan Jézus elindul, hogy nyilvánosan megkezdje megváltó művét. A kálváriának ez az egyedülállósága, ill. a természettel való harmóniája volt az oka annak, hogy a kálvária igen kedvelt hely volt a zarándokok között, de a városban vendégeskedők is szívesen ellátogattak ide.

Az első három kápolna ún. előkészítő kápolna. Jelenleg nem az eredeti helyükön állnak. Néhány tíz méterrel lejjebb voltak elhelyezve ezek a kápolnák, de a város terjeszkedése miatt elvesztek a lakóházak között. Emiatt a XX. században, a 70-es 80-as évek fordulóján áthelyezték őket jelenlegi helyükre. Az Alsó templomtól az út a hetedik kápolnán át vezet a Középső templomhoz, az ún. Szent Lépcsőkhöz, ahol a szerpentines utak kettéágaznak.

A baloldalon lévő kápolnák Jézus elítélésének és szenvedésének eseményeit jelenítik meg és a Felső templomban a keresztre feszítés jelenetében csúcsosodnak ki. A Szent Sírt megkerülve a zarándokok a Szűz Mária hét fájdalmát megjelenítő kápolnák mentén térnek vissza. A zarándoklat végpontja az Alsó templom fölötti Hétfájdalmú Szűzanya szobor.