A Kálvária Infocentrum az évről évre egyre nagyobb számban érkező látogatómiatt jött létre. 2016 júliusában nyílt meg egyrégebbi,felújítottépületben nem messze az első kápolnától. Az Infocentrumban látható kiállítás bemutatja a Kálvária múltját és jelenét, ill. a jezsuiták történetét és selmecbányai tevékenységét, akiknek a Kálvárián kívül más jelentős épületeket is köszönhetünk a városban. Biztosítva van 24 parkolóhely a látogatók számára ésajándékbolt is üzemel itt. Turisztikai és vallásos irodalmat, ill.ajándéktárgyakat vásárolhatnak a látogatók, de a várost érintőinformációkat is kaphatnak. A mini-moziban érdekes fotókat és egy rövid dokumentumfilmet láthatnak a Kálváriáról.
Megjárva a Kálváriát a látogatók megpihenhetnek az Infocentrum mellett működő étteremben, melynek tágas kertjében a kisebb gyerekek is jól érzik majd magukat.
Nyitvatartási idő:
március – május: minden nap 10.00 – 16.00
június – szeptember: minden nap 9.00 – 16:00
október – február: hétvégén és ünnepnapokon 10.00 – 16.00